Sziasztok!

Kicsit még télies, kicsit vizsgaidőszakos, de az új szemeszterben, újult erővel és lelkesedéssel kívánok a vitorlátokba jó szelet! Örülök neki, ha olvassátok.

az Elsőtiszt

Variáció egy témára

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád;

de az a helyzet, hogy még magam is unom,

hogy hajnali három múlt, a negyedik kávémat iszom

– pardon; a napi elsőt,

és már megint elment minden hangulatom,

pedig a vizsga három, ill. két nap múlva van.

De tanulással már nem is áltatom magam, inkább lefekszem.

A fejem zúg.

Ám a gép az agyamban továbbra sem zörög,

az álom meg persze nem jön, csak röhög,

engem meg egyre erősebb gyomorgörcs ér el;

mert az agyam, bár tanulni nem segít, de legalább érvel

– baszki vissza van még 40 tétel! Azt ajánlom, inkább ne aludj az éjjel.

Hát fölkelek, mit bánom az egészet! A padlón jegyzet és könyv halom,

na meg a bögre, amiből már három napja iszom,

a szoba szűk nekem.

A koffein dolgozik, s én körbejárom a gyermekként szendergő házat;

csönd van, nyugszik minden, de lelkem a négy fal ellen lázad,

az ablakhoz lépek hát és kitárom

- havazik.

Most… hogyan kezdjem, hogyan magyarázzam,

te nem ismered a házam az ablakom,

nem tudod, hogy a világ legtetején lakom,

ahonnan ismeretlen életek hátsó kertjeibe látni;

csupa alvó élet.

De talán néztél már be idegen szobába,

s döbbentett már meg a kósza gondolat,

hogy odabent is emberek vannak;

élettel, bánattal, örömökkel küzdve,

sőt, néha hittel is.

S érezted már, mikor mind egyszerre álmodik,

egyszerre él, mozdul, s egyformán szívja be, fújja ki….

Szívja be és fújja ki…?

S láttad már, ahogyan hétmilliárd hópehely járja ugyanazt a keringőt?

És ahogy az első napsugarat ünnepelve, egyetértésben olvadnak pocsolyává?

Reggelig nevettem ezt a komédiát.