Sziasztok!

A héten országos könyvtári napok zajlottak Sopianae városában, s én, mint amolyan megrögzött könyvmoly, nyilván igyekeztem résztvenni  a programokon.

Grecsó Krisztián és Kollár Klemencz László, illetve Dragomán György és Szabó T. Anna estjén vettünk részt a barátnőmmel, nekem meg azóta az jár a fejemben, mennyire fantasztikus dolog a kortárs irodalom. Ismerni a szövegeket és találkozni az alkotókkal *khm konkurencia* esetleg szót váltani velük - hétköznapi istenek. (ettől mindig a Nyugat korszakában érzem magam:) A megjegyzéshez viszont az is hozzá tartozik, hogy amikor írókkal *igaziírókkal* találkozhatok, általában cserbenhagy minden költői magabiztosságom és tinilányként pirulva dadogok... nevermind. Lesz ez még így se.

Grecsó és Kollár duója egészen elbűvölt; mintha egy másik világba repültem volna. Eddig úgy fogalmaztam, hogy Grecsót olvasva mindig szerelmes leszek - most kiderült, hogy ez hallgatva is igaz. (azóta folyamatosan a dalaikat dúdolom) Dragomán és Szabó T. Anna beszélgetése pedig annyira megfogható és közeli volt, olyan csodálatosan élővé varázsolta az irást magát, amilyennek már régen nem láttam. A hétköznapisággal tették igazán varázslatossá, mert nekik minden hétköznapjuk ebben a varázslatban tellik. Együtt. Ugyan be kell vallanom,  tőlük még nem olvastam semmit - de már alig várom, hogy az írásaikat is megismerjem.

A bejegyzésnek tanulsága nincs, olvasásra mindegyik fent említettet melegen ajánlom.

Zárómondat; az irodalom élő... Használjátok ki!

Jó szelet!

az Elsőtiszt