Mindenkinek van egy helye, ahonnan a gyökereit hozza - az enyém a gimnáziumom, ahol felnőttem. Az idén először (és reméljük nem utoljára) megrendezett, Ciszterencia c. öregdiáktalálkozóról szól ez az élménybeszámoló - ha ciszterci diák voltál azért, ha nem, akkor meg azért ajánlom. :)

Jó Szelet!

az Elsőtiszt

Ciszterci öregdiák. Kimondom, és már látom is magam előtt – tisztes öregurak, hátuk mögött összekulcsolt kezekkel ballagnak mélázva az iskola folyosóin, kortól porosodó és emlékektől párásodó szemmel… Ez a kép élt bennem gimnazista koromban, és azután sem szűnt meg, hogy kikerültem az iskola falai közül. Ám elég volt egyetlen nap, hogy lerombolja bennem ezt a víziót, s lerakja helyette valami olyannak az alapjait, ami után, ha legközelebb kijelentem; „ciszterci öregdiák vagyok”, felforr körülöttem a levegő. Mert az állítás csendjében is benne remeg amit ez jelent, vagy jelenthet.

Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül ha azt mondom; büszke vagyok a helyre ahova jártam. Hogy, ha egy új ismerőssel sétálok a Széchenyi téren, azonnal kalimpálni és mutogatni kezdek: „Látod? Én itt tanultam!” És nem vagyok egyedül, ha szeretem a gondolatot, hogy ciszterci diák voltam. De most… mi vagyok? Ciszterci öregdiák? Mert… mi is az? Az idén, április másodikán megrendezésre került Ciszterenciának éppen így hangzott az egyik fő célja; tartalommal megtölteni ezt fogalmat.

A Ciszterencia egy TED szerű konferencia rendezvény. Háromszáz ember hallgatja tíz másik előadását… nem hangzik különösnek, ugye? Mégis volt benne valami plusz, amitől az volt ami, s amitől még napokig tartó lelkesedést okozott mellékhatásként.

A program a négy iskola – Buda, Eger, Székesfehérvár és Pécs – ciszterci öregdiákjainak született, hogy lehetőséget teremtsen a találkozásra, ismerkedésre, hogy összehozzon olyan embereket, akiknek a kreativitásából és ötleteiből egy világ születhet újjá. Az előadók a legkülönbözőbb témákról meséltek nekünk; volt szó költészetről, vállalkozásokról, elsősegélynyújtásról, étterem vezetésről, biomérnöki kutatásról, sportról, önkéntességről… és persze a szexről is. Mind a tízen közülünk mentek föl a színpadra, nem voltak megkülönböztetve, ezzel is jelezve – akár mi is állhatnánk ott a saját történetünkkel. Mindegyikük életútja más és más; mégis mind sikeresek lettek.

Az előadások tizenkét percesek voltak, a blokkok között a rendezők kreatív feladatai segítették az ismerkedést, mely szinte kötelező volt; a szekciók után mindig máshova kellett leülni, minden húszperces szünetben legalább három új emberrel kellett beszélni, s ha a „Te hova jártál és mikor végeztél?” mégse bizonyult elég jó kezdőmondatnak, az asztalra kihelyezett kérdésbankok segítettek a témaindításban. Volt teaház, networking szoba, offline Facebook (személyes kedvencem); ahol az ember felírhatta a nevét, elérhetőségét, szakterületét és mindent ami lelkesíti; ez kikerült egy falra, ahol, ha találtál valakit aki érdekel, már meg is volt hozzá a kapcsolatod. A rendezők egész nap elvegyültek köztünk, profin irányították a folyamatot, de ők sem voltak külön kiemelve, az előadások után pedig Zirci Sör kóstolás, zene szalon és persze további beszélgetések várták a társaságot.

A rendezvény során rengeteg új embert ismertem meg. Hihetetlen volt tapasztalni a mérhetetlen nyitottságot, ahogy egymás fele fordultak, látni a lelkesedést, érezni a tudást, ahogy a saját szakmájukról, terveikről, álmaikról meséltek. Érezni az ötleteket, melyek már most elkezdtek formálódni… Sejteni a lehetőségek bizsergetően végtelen tárházát, amit egy ember magában hordozhat…

Ciszterci öregdiák vagyok. Pont került a mondat végére.

Már csak az a feladatom maradt, hogy fölnőjek a fogalomhoz.