Először azt érzed, baj van.

Hogy a csend meghitt helyett csak méla,

s ha néha

a mosoly őszinte és régi

a múlt emlékét már gyönge felidézni

s jobb volt nélküle…

Azután látod, hogy szenved.

S látod a titkot a mélyben,

mit mindenki ismer

mégse mondja ki senki

- így talán könnyebb elviselni?

hallgatólagos alapon.

Az elején még imádkozol,

hogy jó legyen, hogy jól legyen,

s minden

ami épp csak tiszta

változásnak tűnik számodra

pedig nem jelent semmit.

Azután nem érdekel.

Nem érted, de már nem is akarod

és unod

és hányingered van az egésztől

mert „mégiscsak az Ő

vére vagyok.”

És nem lesz vége.