Most magam vagyok, már nem fáj semmi

csak visszhangzanak a kimondott szavak,

dühöm elszállt és a lassan ölő

keserűség maradt.

Régen már, hogy szeretnék elszakadni

mindentől ami ide vezet;

messzire ahol nem ismer senki

és nem sírok azon ha másnak fáj,

mert nem érdekel.

Jó volna újra gyermeknek lenni.

Csak élni és nem figyelni,

kit és hol tör meg az élet.

Nem érteni kinek mi fájt,

kerülni, s nevetni a viszályt

és játszani mindenkivel…

Jó volna sokszor egyedül lenni.

Nem ismerve embert, világot,

verset írni és szeretni az Istent,

s örülni annak ami világos

és jó és örök…

Szeretnék mindig hinni a csodákban.

Tudni, hogy az ember jó és hibátlan,

érezni, hogy mikor mit üzen a lélek –

érteni amitől értelmes az élet…

Már magam vagyok, most nem fáj semmi

csak visszhangzanak a kimondott szavak,

dühöm elszállt és a lassan ölő

keserűség maradt.