Zendülő

2019.jan.12.
Írta: Elsőtiszt 1 komment

Útkereső

Ahoj! 2019 első versével kívánok boldog, örömökben, kalandokban és áldásokban gazdag új évet minden kedves olvasónak! Bízzatok, tájoljatok és hagyjátok, hogy magával ragadjon vitorla! Ha ismered a jelzést; TDL! :)

Jó szelet!

az Elsőtiszt

 

Útkereső

 

Alattam a Föld.

Poros az út, mezítlábbal ballagok,

jobbra, balra, kétszer is bal,

csukott szemmel,

az Égben bízva tájolok.

 

Fölöttem az Ég.

Előttem, és körülöttem emberek,

ki ruhában, ki ruhátlanul,

ki mosolyogva,

Lélek-zetet visszafojtva tengenek.

 

Én, Ego, Istengyermek,

test, lélek és értelem,

Útkereső.

Tükör által, homályosan figyelem az életem.

Címkék: vers, élet, új év

Mese az Anyáknak

Kedves Édesanyák! Kedves Édesanyám! :) Fogadjátok szeretettel, olvassátok nyitott szívvel.

Jó Szelet!

 

Mese az Anyáknak

 

Emlékszem, amikor először láttalak.

Szép voltál és fényes. Erősen és egyben

Rád néztem, tudom; választottalak

- és a gyermeked lettem.

 

Értettelek; a Tied akartam lenni.

A tüzed, a lelked, az áramlásod

vinni messzire,

Hogy csoda legyen belőle évek,

századok múlva,

A Te kincseidet ápolni, álmodni

egy útra,

Hordozva léted csodájának

nem is ismert titkait,

Őrizni annak a fényét,

aki elsőként szeretni tanít…

 

Emlékszem, amikor először láttalak.

Szép voltál és fényes. Ragyogtál az Égen,

Rád néztem – egy csoda vagy

választottalak

- és a gyermeked lettem.

 

Címkék: vers, anya, gyermek

Virrasztó

A puszta hideg, az éj sötét;

Keresem a virrasztókat.

Eszmélj fel és nyisd a szemed!

Súlyos a csend, támad a szél.

Őrlángok tüze lobban,

Egyszerű pásztor az ég peremén

utat kutat a csillagokban.

 

Rohan a lét, zajos az út.

Keresem a virrasztókat.

Eszmélj fel, és nyisd a füled!

Súlyos a csend, támad a szél.

Őrlángok tüze lobban,

Egyszerű pásztor; annak is gyönge

utat kutat a csillagokban.

 

Figyelj...!

Most

mélyül a csend, támad a szél.

Őrlángok tüze lobban,

Egyszerű pásztor; csillag a szeme.

Tükröt talál a jászolban.

Címkék: vers, karácsony, csend, Isten

Ha a szíved a régi

A vers a legjobb barátnőm, lelkitársam, Sherlockom, jedim, Útitársam, írónőm,

világítótoronyőröm születésnapjára készült. Isten éltessen! :)

 

Ha a szíved a régi

 

Ha a szíved a régi – játssz velem!

Úgy, ahogyan túlnő a falakon,

olyat ami bolond, merész és élet,

mint a gyermekkori fülledt, végtelen nyarak

árnyékos kertjében hagyott tündérek,

vagy a rezgő, délibábos partokon

felejtett indián sátraink,

Fel a vitorlát! Indulásra kész?

A jó bóra még hajnalban elröpít,

A kormányt tartani – emlékezz!

Ha a szíved a régi – nem félek.

 

Ha a szíved a régi – játssz velem!

Építsünk várat; igazit,

robbantsunk néha forradalmat is,

s ha meguntuk, irány újra a tenger,

tartson lépést velünk minden ember,

gyújtsunk tüzeket az éjszakákon,

kergessünk csillagot a láthatáron,

Ha a szíved a régi – játszd az életet!

Ha a szívem a régi – el nem tévedek.

Címkék: vers, élet

Az út amin jársz

In nomine Patris

Akkor találkoztam Vele először. Szinte föl se tűnt. Csöndes volt, visszahúzódó és szerény – nem gondoltam, hogy valaha is a barátomnak mondhatom majd. Igazságszerint... nem gondoltam én még akkor semmit. Egyátalán; azt se tudom mire használtam akkoriban a fejem, mert hogy értelmes dolgokra nem, az egyszer biztos. Szóval találkoztam Vele – és elmentem mellette. Láttam, de nem vettem észre. Talán észrevettem... de nem érdekelt. Nem álltam meg, nem tűnődtem a vonásain és ez teljesen természetesnek hatott. Éltem az életemet, nem is éltem igazán inkább azt mondanám; vegetáltam – tettem amit mindenki más is körülöttem. De valami mégis megváltozott. Ugyan sejtésem se volt róla, de olyan kapcsolatba hálójába gabalyodtam bele ekkor, ami kitörölhetetlen jegyet égetett a homlokomra. S mégcsak föl se fogtam... Más lettem, holott én Rá se néztem csak elsétáltam mellette. Ez mégis elég volt... mert bár én nem fordultam hátra; Ő utánam nézett. És elmosolyodott azon amit látott.

et Filii

Egyszer csak ott volt. Nem várt különleges alkalomra, nem is cifrázta túl a dolgot. Szinte észrevétlenül szegődött mellém, s mikor a következő pihenőnél lerogytam, láttam; nem vagyok egyedül. Nem értettem. Ki Ez? Mit akar? És hogy került mellém? De hagytam. Figyeltem; most mi lesz? Ő azonban nem várt semmit. Jött mellettem némán, hűségesen, odaadón... Megszerettem. S ezzel minden megváltozott. Olyan volt, mint egy villámcsapás – elkezdett követelni. Először csak szelíden, aztán egyre erőteljesebben, durván. Szaladt előttem, de nem hagyott pihenni! Mindig más irányba fordult mint amerre a jelzés mutatta, de nem adott döntési lehetőségeket! Ha lemaradtam; visszalépett, ha fölzárkóztam; két lépést ment előre. Néha szándékosan hagyta magát elkapni. Játszott velem; s én megszerettem a játékát. Talán beletanultam, talán nem. De élveztem. Ő meg hol előttem, hol mellettem haladt; folyton mulatva rajtam – sokszor kinevette botlásaim, megmosolyogta kétségbeeséseim, hogy aztán egy könnyed intéssel magához húzzon a szakadékon át. Előttünk nem volt lehetetlen.

et Spiritus Sancti

Szeret. Tudom, hogy így van. Néha elhúzódott, hadd próbálkozzam egyedül is a járással, de sose hagyott magamra. Akkor se, mikor én egyedül éreztem magam. Figyelt, követte a lépteimet – mindig kíváncsi volt rá, mennyit tanultam Tőle. Hogy tudok-e már játszani...? De ez egyedül sose ment olyan jól mint Vele. Talán csalódott is bennem a tökéletlenségem miatt; nem tudom, nem szólt róla. Türelmes volt és jószívű; de lassan belefáradt saját játékába. Nem akart többet tanítani; szerette volna látni, ahogy én teszem meg másokkal ugyanezt, ugyanígy. Ahogy mutatta. Ő már mindent nekem adott. S én a magam emberi módján próbálkoztam...

Próbálkozom. Kétségbeesem. Ő már megint kinevet; de jó, de ismerős ez a meleg, élettel teli kacagás...!

Próbálkozom; nem megy. Ő mosolyog haragom fölött.

Próbálkozom; s így már minden jó...

Előttünk semmi sem lehetetlen.

Amen.

Ha színre lépsz

Ha elmennél – úgy búcsúszó.

Harci dob és induló,

Ha félsz,

kérdés nélkül parancsszó,

Ha úton vagy, a bajtársad.

Egy perc csend, ha elfáradsz,

Ha megpihennél, szerető,

ha elszédülsz,

tágas hely és levegő.

 

Ha eléred – úgy tapsvihar.

Éljenzés és diadal,

ha elengeded,

feltüzelő gúnykacaj,

Ha új irány kell, tájoló.

Ha nézőpont kell, kilátó,

Ha repülni vágysz, tündérpor,

Ha játszani,

végtelenbe rezgő gyerekkor.

 

Ha színpadra lépsz,

- veled élő közönség,

Ha csodát látnál,

- egyszerű tükörkép.

 

 

l_106.jpg

Címkék: vers

Intermezzo

Hosszú csend után egy újabb "pillanatkép", örülök, ha tetszik.

Áldott Adventet minden olvasónak, s a vizsgázóknak a lehető legjobb szelet!

az Elsőtiszt

 

Intermezzo

 

Amikor túlnyúlik rajtam a nappal ritmusa,

élet párák és lelkek illata

kavarog –

mikor a saját mozaik darabom,

tükör tavak közt járva naphosszat

nem lelem –

vagy megállok mert elfog a hirtelen,

szédület, s a tériszony, hogy

vagyok –

Egy levegő.

be, ki

Eszembe jut, hogy szeretlek.

Címkék: vers, pillanatkép

Tájoló

Sziasztok!

Hosszú pihenő után, íme itt egy újabb vers; az imént szavaltam el egy slam poetry esten. A téma a kaland volt - remélem szeretitek a meséket. :)

Sok kitartást és jó szelet a szeptemberhez!

az Elsőtiszt

 

Tájoló

 

Soha nem értettem igazán,

felnőttnek lenni hogyan kell;

menni előre, s nem tűnődni,

az élet hogyan múlik el,

mert nem szóltak, hogy a felnőttkornak

visszatérő fintora,

hogy nem lesz belőlem tűzoltó.

Sem indián, se katona,

sőt, még azt se tudja senki,

hogy lett a juhásznak csillagból a szeme,

s ködből palotát emelni

hajnalban lehet-e?

Nem próbálták.

És nem értettem,

másnak az élet mit jelent?

Tükörbe néz és mégse látja

a visszatekintő végtelent.

Jár, szalad, sétál, andalog,

s hogy minden lépése csoda,

akkor sem érzi, ha előfordul,

hogy épp nem tart sehova,

csak bóklászik.

Bóklászom,

előre - mert menni kell,

néha tolatva, hogy visszanézzek

- az élet hova múlik el?

Elmúlik...?

S hallgatom,

ahogy a világ rezdül. Ritmusa

játszóházat fon körém,

s egy-egy kedvenc rigmusa,

ütemet ad lépteimnek.

Versbe írom, hogy meglegyen,

szaladok, repülök, elcsavargok,

vitorlázom a tengeren,

s ha elfáradtam azt figyelni,

hogy mások az életet kergetik,

irányt váltok;

"jobbra a második csillag

és tovább reggelig."

 img-thing.jpg

Ha madár lennél

Ha madár lennél, szélként repülnék veled.

Ha dallam vagy, akkor leszek egy kereszt,

vagy leszek a kottád középső vonala,

ahova keringőd hangjait akasztod,

s a hegyen, melyre fölfele kapaszkodsz,

egy kis kő leszek, hol a lábadat veted,

ha tánc vagy, egy finom mozdulat leszek,

ha madár; szélként repülök veled.

 

Ha indián vagy, én egy nyílvessződ vagyok.

Sakktábládon az E/2-n álló gyalog,

ha színdarab vagy, én leszek minden végszavad,

ha hajó; egy csavarod a vízvonal alatt,

ha vers vagy, akkor vessződ – levegőd leszek,

ha tenger; egy benned lemerülő gyerek,

ha kiáltás vagy, én a csended vagyok.

Ha néma; a benned megrezdülő zajok,

 

Ha madár vagy, én a szeled leszek,

ha Szél; vitorlásként röpülök veled.

Címkék: vers

Ciszterci öregdiák vagyok

Mindenkinek van egy helye, ahonnan a gyökereit hozza - az enyém a gimnáziumom, ahol felnőttem. Az idén először (és reméljük nem utoljára) megrendezett, Ciszterencia c. öregdiáktalálkozóról szól ez az élménybeszámoló - ha ciszterci diák voltál azért, ha nem, akkor meg azért ajánlom. :)

Jó Szelet!

az Elsőtiszt

 

Ciszterci öregdiák. Kimondom, és már látom is magam előtt – tisztes öregurak, hátuk mögött összekulcsolt kezekkel ballagnak mélázva az iskola folyosóin, kortól porosodó és emlékektől párásodó szemmel… Ez a kép élt bennem gimnazista koromban, és azután sem szűnt meg, hogy kikerültem az iskola falai közül. Ám elég volt egyetlen nap, hogy lerombolja bennem ezt a víziót, s lerakja helyette valami olyannak az alapjait, ami után, ha legközelebb kijelentem; „ciszterci öregdiák vagyok”, felforr körülöttem a levegő. Mert az állítás csendjében is benne remeg amit ez jelent, vagy jelenthet.

 

Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül ha azt mondom; büszke vagyok a helyre ahova jártam. Hogy, ha egy új ismerőssel sétálok a Széchenyi téren, azonnal kalimpálni és mutogatni kezdek: „Látod? Én itt tanultam!” És nem vagyok egyedül, ha szeretem a gondolatot, hogy ciszterci diák voltam. De most… mi vagyok? Ciszterci öregdiák? Mert… mi is az? Az idén, április másodikán megrendezésre került Ciszterenciának éppen így hangzott az egyik fő célja; tartalommal megtölteni ezt fogalmat.

A Ciszterencia egy TED szerű konferencia rendezvény. Háromszáz ember hallgatja tíz másik előadását… nem hangzik különösnek, ugye? Mégis volt benne valami plusz, amitől az volt ami, s amitől még napokig tartó lelkesedést okozott mellékhatásként.

A program a négy iskola – Buda, Eger, Székesfehérvár és Pécs – ciszterci öregdiákjainak született, hogy lehetőséget teremtsen a találkozásra, ismerkedésre, hogy összehozzon olyan embereket, akiknek a kreativitásából és ötleteiből egy világ születhet újjá. Az előadók a legkülönbözőbb témákról meséltek nekünk; volt szó költészetről, vállalkozásokról, elsősegélynyújtásról, étterem vezetésről, biomérnöki kutatásról, sportról, önkéntességről… és persze a szexről is. Mind a tízen közülünk mentek föl a színpadra, nem voltak megkülönböztetve, ezzel is jelezve – akár mi is állhatnánk ott a saját történetünkkel. Mindegyikük életútja más és más; mégis mind sikeresek lettek.

Az előadások tizenkét percesek voltak, a blokkok között a rendezők kreatív feladatai segítették az ismerkedést, mely szinte kötelező volt; a szekciók után mindig máshova kellett leülni, minden húszperces szünetben legalább három új emberrel kellett beszélni, s ha a „Te hova jártál és mikor végeztél?” mégse bizonyult elég jó kezdőmondatnak, az asztalra kihelyezett kérdésbankok segítettek a témaindításban. Volt teaház, networking szoba, offline Facebook (személyes kedvencem); ahol az ember felírhatta a nevét, elérhetőségét, szakterületét és mindent ami lelkesíti; ez kikerült egy falra, ahol, ha találtál valakit aki érdekel, már meg is volt hozzá a kapcsolatod. A rendezők egész nap elvegyültek köztünk, profin irányították a folyamatot, de ők sem voltak külön kiemelve, az előadások után pedig Zirci Sör kóstolás, zene szalon és persze további beszélgetések várták a társaságot.

A rendezvény során rengeteg új embert ismertem meg. Hihetetlen volt tapasztalni a mérhetetlen nyitottságot, ahogy egymás fele fordultak, látni a lelkesedést, érezni a tudást, ahogy a saját szakmájukról, terveikről, álmaikról meséltek. Érezni az ötleteket, melyek már most elkezdtek formálódni… Sejteni a lehetőségek bizsergetően végtelen tárházát, amit egy ember magában hordozhat…

Ciszterci öregdiák vagyok. Pont került a mondat végére.

Már csak az a feladatom maradt, hogy fölnőjek a fogalomhoz.